Slideshow

MAGYAR FRANCIA-BOX
SAVATE SZÖVETSÉG

Négy éve ugyanazon a helyszínen, évről évre egyre több résztvevővel kerül megrendezésre a FISav versenynaptár első Savate Open versenye, a „Budapest Savate Open”, amely idén immár 12. alkalommal várta a sportág kedvelőit.

Az idei évre 216 nevezés érkezett, bár – ahogy minden évben – az influenza és egyéb vírusok enyhén befolyásolták a végleges létszámot. Végül 200 versenyző állt készen arra, hogy január 25-én, szombaton, délelőtt 10 órakor kezdetét vegye a verseny. A sportolók tizenkét országból, 29 klubból érkeztek: Azerbajdzsán, Ausztria, Horvátország, Finnország, Anglia, Svédország, Szerbia, Szlovénia, Olaszország, Franciaország, Ukrajna és Magyarország gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztályú versenyzői képviseltették magukat. Három harctéren – két ringben és egy tatamin – küzdöttek a versenyszabályoknak megfelelően.

Idén is elmondható, hogy a technikai színvonal kiemelkedő volt: egyre több utánpótláskorú versenyző mutatta meg tehetségét nagy lelkesedéssel, miközben rutinos világ- és Európa-bajnokok is részt vettek a megmérettetésen.

Külön öröm volt számunkra, hogy idén is csatlakozott versenyünkhöz a fertőszentmiklósi Simon Gym, akik tehetséges versenyzőkkel érkeztek, és remek eredményeket értek el, még a számukra kevésbé ismert versenyszabályok ellenére is.

Saját klubjaink is kiválóan teljesítettek: az újbudai The Playground, a rendező egyesület versenyzői 

egyesület versenyzői 3 arany 4 ezüst és 2 bronz éremet szerzett, míg a Rimár Savate Team 1 aranyéremmel gazdagodott

Az év erősen indult, és már izgatottan készülünk a februári megmérettetésekre!

 

Eredményeink: 

Rimár Savate Team-Kontakt Se:

Kis Levente senior 52-56 kg 1. hely

The Playground Savate

Pór Gergő Cadet 2 35-40 kg- 2. hely

Veres Bendegúz 56-60 kg junior assaut 2. hely

Király Tamás junior 60-65 kg assaut- 3. hely

Farkas Botond junior 70-75 kg assaut-  2. hely

Sajti Benjamin 52-56 kg senior assaut 2. hely

Mészáros Mátyás senior 70-75kg  assaut - 1. hely

Bódis Róbert senior 80-85 kg assaut - 1.hely

Varga Tamás 85+ kg seinor assaut - 3. hely

Szabára Dávid Junior 65-70 kg Combat - 1. hely