2024-es Combat Európa bajnokságot Genovától nem messze az olaszországi Varazze városában került megrendezésre. A Combat azaz full contact Európa bajnokságra idén 2 versenyzővel érkeztünk, Sajti Benjamin junior (U21) 56 kilóban és Szabára Dávid junior 65 kilóban indult. Sorsoláskor már láttuk, hogy elég erős a mezőny a selejtezők során mindenki mindenkivel harcolt.
Benjamin a felkészülési versenyen szerzett sérülése nem gyógyult meg maradéktalanul ezért az ő mérkőzését fel kellett adnunk a további sérülések elkerülése érdekében ezért ő neki esélye sem volt így másnap a döntőbe kerülésért harcolni egy 3. helyezéssel be kellett érnünk.
Dávid első meccsén egy nagyon szoros 2 egyes pontozással kapott ki az 1. ukrán ellenfelétől, ahol néhány vezetőbírói tévedés miatt azt gondoljuk, hogy a meccset akár meg is nyerhette volna pontozással. A következő meccs még aznap nagyon szorosra sikerült a horvát ellenfelével szemben, aki később megnyerte az Európa bajnokságot, de sajnos itt is alulmaradtunk pontozással. A 3. mérkőzésen sem tét nélkül lépett a ringbe Dávid, hisz a harmadik hely volt a tét, a francia ellenfél ellen, egy nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva sima 3 nullás egyhangú pontozással győztünk így megszerezve a bronzérmet.
Mindeközben Dávid Krisztina bírónk egy új szerepben, ringvezetőként próbálhatta ki magát a rangos versenyen.
Eredmények:
Szabára Dávid J65 kg 3.hely (The Playground Savate Club)
Sajti Benjámin J56 kg 3. hely (The Playground Savate Club)
Mindeközben az Európai szövetség tisztújító taggyűlése is zajlott, ahol Lovászi Viktor szövetségünk elnöke ismét négy évig az európai szövetség alelnöki tisztségét fogja ellátni.
2024.szeptermber 09-én az ausztriai Weitz városában rendezte meg az Fight club300 osztrák klub az idei világkupát. Szövetségünk 2 klub 7 versenyzőjével vett részt a versenyen, ahol 12 ország számos versenyzője lépett ringbe és pástra, illetve három bírót is delegáltunk a rendezvényre. A már megszokott színvonalas rendezésű verseny egyben a következőt három hétben rendezendő Combat Európa bajnokság és az Assaut világbajnokság felkészülési versenye is volt a versenye is volt egyben.
A versenyzőink kitettek magukért, jó formában érkeztek és így a végén 3 világkupa címmel, egy ezüst és egy bronzéremmel érkeztünk haza a versenyről.
Eredmények:
Farkas Botond J -75 kg 1. hely (The Playground Savate Club)
Szabára Dávid -70 kg 1.hely (The Playground Savate Club)
Mészráros Mátyás -75 kg 1. hely (The Playground Savate Club)
Sajti Benjámin -56 kg 2. hely (The Playground Savate Club)
Szertaridisz Ermisz 85+ kg 3.hely (The Playground Savate Club)
Bulgáriában, a Fekete-tengerparti Kranevo-ban rendezték meg a 2024-es Junior Assaut Európa bajnokságot. Szövetségünk 3 versenyzővel érkezett a versenyre, Borsos Alexa -65 kg, Veres Bendegúz -60 kg és Farkas Botond -70 kg.
Nagyon erős mezőny fogadott bennünket, évről-évre nő a színvonal a junior versenyeken, igazi ádáz csaták vannak minden súlyban.
Veres Bendegúz újoncként érkezett, ezért neki főleg a meccsrutin szerzés volt a cél, a nemzetközi mezőnyben, titkos cél esetleg egy skalp gyűjtése, de most erre nem volt lehetőség. A versenyzőnk nagyon szépen helyt állt, megosztott pontozású mérkőzéseken bizonyította, hogy sokra viheti még, ahogy rutinosabbá válik.
Alexa a tavalyi vb-hez képes egy súllyal feljebb indult, itt is erős mezőny fogadta, és csoport másodikként az egyenes kieséses szakaszban sajnos a favorit francia lánnyal került szembe, aki később megnyerte az EB-t is. Erős iramú elődöntőn egyhangú pontozással maradt alul. Az eredmény egy eb bronz, ami akár egy ezüst is lehetett volna és ha ilyen jól halad, jövőre az aranyat is célba vesszük!
Farkas Botond rutinos versenyző, de egy hosszabb kihagyás után egy nem százszázalékos felkészüléssel indult neki a versenynek és egy kisebb felsőlégúti betegség is hátráltatta. A rutin és az akarat azonban mindent felülírt, csoportelsőként és az elődöntőt is egyhangú pontozással nyerve egy erős iramú döntőt vívhatott, itt most hiányzott az a pici, de büszkén hagyta el a ringet.
Az eredményünk három versenyző, két dobogó egy bronz és egy ezüstérem.
A nyári szünet után két nagy világverseny következik és az őszi nemzetközi versenyek.